Szerdán lesz a Győr-FC Fehérvár visszavágó
A labdarúgó Ligakupában szerdán, 18 órakor kezdődik a Győr-FC Fehérvár visszavágó. Az első mérkőzésen a Vidi 2-0-ra győzött, ám ettől függetlenül még nem vehető biztosra a továbbjutása. Varga István is nehéz ütközetre számít.
- Szinte biztosra veszem, hogy a Győr a legjobb összeállításában áll majd ki ellenünk, s így vélhetően "feladja" az MTK elleni bajnoki mérkőzését. Mondom ezt azért is, mert a bajnoki cím sorsába már nem tud beleszólni. Így aztán a nemzetközi szereplés reményében a Magyar Kupára, míg a 20 millió forintos fődíj miatt a Ligakupa elnyerésére összpontosíthatja az erejét. Ezért is kell egy kemény és nehéznek ígérkező mérkőzésre számítanunk, s ez lehet az oka annak, hogy a Győr belépődíj nélkül engedi be a szurkolókat. Ahogy tudom, az iskolákban is toborozzák a gyerekeket, hogy a lehető legtöbben menjenek ki a mérkőzésre - mondta a fehérváriak vezetőedzője.
- Kijelölte már a kezdőcsapatát?
- Még nem, arra csak szerdán délelőtt kerül majd sor. Csak egy keretet jelöltem ki, abban Filipovics, Halasi, Lázár, Radovics, Koller, Horváth, Mohl, Nagy, Kulcsár, Farkas, Szakály, Tkacsuk, Elek, Romero, Karadzsics, Vujovics és Alves szerepel. Ebből a keretből a legjobb összeállításban szeretném pályára küldeni a csapatot, de persze jó lett volna egy-két meghatározó emberünket a Honvéd elleni szombati mérkőzésre pihentetni. Hiszen nekünk a bajnokságban is vannak még céljaink. De ha már idáig eljutottunk, szeretnénk ismét elhódítani a kupát. A mai edzés után is ezt kértem a játékosainktól.
Forrás: sportandmedia