Szucsánszki: most már kötelező győznünk
A Budapest Bank FTC csapata szombaton a Dunaferr-t látja vendégül a Népligetben. A Fradi egy hete kikapott Székesfehérváron és az utóbbi időben nem is játszanak túl jól a zöld-fehérek. Szucsánszki Zita azt mondja: szombaton megtörik a jég és legyőzik az Újvárost.
- Egyetlen eredményt tartok holnap elfogadhatónak: a győzelmet, méghozzá a fölényes győzelmet - mondta Zita.

- Tudja mindenki, hogy milyen válságot élnek meg a korábbi BEK győztesnél, vagyis, hogy jelentősen meggyengültek. Ettől függetlenül mi soha, senkit nem becsülünk le és ezt most sem tesszük. Minden ellenfelünket tiszteljük, de holnap mi nyerjük a meccset, ebben biztos vagyok. Szeretnénk kijátszani magunkból azt a rossz formát, amit sajnos már hónapok óta mutatunk. Azon leszünk, hogy minél jobban játszunk, minél több gólt lőjünk és forgatni tudjuk a csapatot. Mivel már korábban eldőlt, hogy biztosan az alapszakasz harmadik helyén végzünk, az utóbbi időben már a rájátszásra készülünk. Ez azt jelenti a gyakorlatban, egy mini alapozásban vagyunk, sokkal keményebb edzések vannak, mint általában bajnokság közben szokott lenni. Ennek tudható be a múlt heti fehérvári vereségünk is, egy kicsit fásultabbak voltunk, ők meg motiváltabbak. Az utóbbi napokban már frissítő edzéseink is voltak, így a Dunaferr ellen már nem leszünk annyira fáradtak, remélem, meg azt is, hogy látszani fog az utóbbi időkben elvégzett munka.
Forrás: sportandmedia