Sporthírek

Tatabányán javítani akar a szélső

Tatabányán javítani akar a szélső

Meglehetősen nagyarányú vereségbe (23-37) szaladt bele a DKSE-Airport Debrecen Szegeden. Ambrus József a hajdúságiak egyik legtapasztaltabb játékosa természetesen csalódott az eredmény miatt, ám már inkább a szombaton, Tatabányán megrendezésre kerülő Carbonex elleni rangadó foglalkoztatja a balszélsőt.

 

- Erről a találkozóról nyugodtan el lehet mondani, hogy nem életetek meccse volt, ugye?

- Hát, sok jót nem tudok róla mondani. Rengeteg technikai hibánk, nagyon rossz lövő százalékunk volt. Elmaradtak az egyéni teljesítmények, csupán Mezei Robi és Gúnya Péter emelhető ki, sajnos a csapat többi tagjának sem támadásban, sem védekezésben nem ment. Nagyon sok gólt kaptunk lerohanásból, így torolta meg a Szeged azokat a hibáinkat, amelyek már támadásban is elrontottunk.

Mégis mi volt a baj, mi okozta a zárlatot?

- A csapat mind fizikálisan, mind mentálisan rendben volt, a Szeged nagy előnye, hogy nagyon sok cserével rendelkezett, állandóan forgatták, frissítették a csapatot, és remek védekezésükkel felőröltek minket. Már eleve rosszul, kezdtünk, 2-10 után ugyan felkapaszkodtunk 8-10-re, de utána a félidőre megint visszaállt a különbség, innen pedig már nem tudtunk felállni. A második félidőben volt egy 0-5-s szakasz, ezt nem bírja el egy csapat sem.

 

Ambrus József

 

- Mesteretek, Kovács Mihály úgy nyilatkozott minap, hogy a kupameccs jó felkészülést szolgálhat a hétvégi tatabányai rangadóra, ebből mit tudtatok megvalósítani?

- Úgy vélem, hogy nem sikerült százszázalékosan, de ezen a mérkőzésen is voltak jó megmozdulásaink, és jó szakaszaink, amiből erőt lehet meríteni a Tatabánya ellen. Már csak azért is, mert a Tatabánya erőben, és játéktudásban meg sem közelíti a Picket. Szombaton két hasonló képességű és tudású csapat fog találkozni, és szerintem a pillanatnyi forma dönt majd. A Tatabányának annyi előnye lesz, hogy hazai közönség előtt, hazai pályán teheti ezt, de mi mindenféleképpen meg szeretnénk nehezíteni a dolgukat.

 

Forrás: sportandmedia