Sporthírek

Teljes gőzzel a PLER ellen

Teljes gőzzel a PLER ellen
Két hete Tatabányán döntetlent ért el a DKSE-Airport Debrecen gárdája, a bajnoki szünetet igyekeztek kihasználni Kovács Mihály tanítványai, hiszen szombaton rendkívül fontos összecsapáson a PLER KC együttesét fogadják. Négy mérkőzés van még hátra a Budapest Bank férfi kézilabdaliga alapszakaszából. Van miért izgulni, hiszen a csapatnak pontokat kell szereznie, hogy biztosan bejusson a legjobb nyolc közé. A legjobb esély a két pont begyűjtésére talán éppen a holnapi találkozón lesz, hiszen hazai pályán azért egészen jól muzsikált idén is a DKSE. Erről és a csapat felkészüléséről kérdeztük a vezetőedzőt.
Hogyan sikerült kihasználni ezt a közel kéthetes szünetet?
- Nem igazán örülünk az ilyen szüneteknek, gondolom minden csapat így van ezzel. Van a bajnokságnak egy ritmusa, tudjuk, hogy szerdán, vagy szombaton kell játszanunk. Nem különösen jók ezek a kihagyások. Mégis azt mondom, hogy most egy kicsit többet tudtunk készülni a PLER ellen, és a csapatnak is jót tett egy kis pihenés, ugyanis nem vagyunk túl sokan. Vannak sérültjeink, nekik is több idejük volt a rehabilitációra. Összességében úgy érzem jól fel tudtuk használni ezt az időszakot.
-  Mennyire tudtak rendet tenni a fejekben, elsősorban mentálisan, főleg a PLER elleni találkozó előtt?
- A Tatabánya elleni mérkőzésen ezzel nem volt probléma, az odaadással sem volt gond, csupán a helyzetkihasználásuk volt gyengébb. Adott a feladatunk szombaton, ugyanilyen odaadással, hasonló agresszív védekezéssel játsszunk, ám a befejezéseknek sokkal hatékonyabbnak kell lenniük. Hozzáteszem, hogy a PLER rendkívül jól alkalmazza a nyitott védekezést, ezt kell nekünk megbontani. Ez lesz a mérkőzés kulcskérdése.
- A sérültek milyen állapotban vannak?
- Nahaj Laci a junior válogatottól úgy jött vissza, hogy a térdét megint fájlalja, nem tudom, hogy mennyire számíthatok rá? Pető Norbertet porcleválással operálták, őt két hétig biztosan nem állhat a csapat rendelkezésére, de Csikós Lajos sincs rendben. Ő már a Tatabánya ellen sem játszott, nincs százszázalékos állapotban, szintén a térde rendetlenkedik.
Mennyire befolyásolhatják ezek a sérülések a holnapi meccset?
- Nahaj talán játékra jelentkezik, de ő alig edzett ezen a héten, Csikósra, pedig igazán nem számítok, így Hornyák Zoltán és Visnyevszki Artjem megoldják a beállós pozícióját. Kapusposzton remélem Srdjan Djordjevics ugyanolyan jól fog teljesíteni, mint Tatabányán, második kapusként, pedig valószínűleg Vlcskó Bencére számítok.

 

Forrás: sportandmedia