Sporthírek

Testvérek csatája a Sóstón

Testvérek csatája a Sóstón

Ma 19 órakor kezdődik az FC Fehérvár-DVSC-TEVA bajnoki mérkőzés. Pikáns összecsapásnak ígérkezik. A hazaiak abból a szempontból előnyösebb helyzetben vannak, hogy ők már egyszer pályára léptek a bajnokságban, sőt, a Ligakupában is, tehát valamelyest felvették a ritmust. A Lokinak viszont ez lesz az első tétmérkőzése idén. Habár egyik vezetőedző sem hirdetett keretet, az biztos, hogy mindkét Szakály fiú a bő keret tagja. Dénes a fehérvárié, a sérüléséből már tökéletesen felépült Péter pedig a debrecenié.

- Tegnap már összefutottam Dénessel, hiszen este megérkeztünk Fehérvárra a Jancsár Hotelba - mondta Péter. - Kértem Herczeg Andrást, hogy engedjen külön a csapattól, hadd találkozzam a testvéremmel, hiszen január óta nem láttuk egymást - igaz telefonon napi kapcsolatban vagyunk.

 

Szakály, a DVSC középpályása

 

A vacsora után erre engedélyt is kaptam. Míg a többiek a pláza felé vették az irányt és Dénessel futottam össze. Természetesen az esti mérkőzés volt a fő téma. Zrikáltuk egymást alaposan, bár azt még egyikőnk sem tudja, hogy ott lesz-e a csapatban. Dénes mondta, hogy elég mély a talaj, ők nem is mentek rá már egy ideje. Majd ma délelőtt mi is meglátjuk, mert Herczeg András 11 órától edzést vezényel, és várhatóan utána jelöli ki a kezdőcsapatot. Remélem pályára lépek, mert Kaposvárról az egész rokonság itt lesz a mérkőzésen.

 

Forrás: sportandmedia