Sporthírek

Tésztamérgezésük volt Csákiéknak

Tésztamérgezésük volt Csákiéknak
A női kézilabda KEK 3.fordulójában a DVSC-Korvex a hazai győzelem után idegenben is 28-25-re nyert a cseh Olomouc ellen, így továbbjutott a kupában. Pedig két játékos is hiányzott a csapatból: Mörtel Renáta térde még múlt csütörtökön, a Kiskunhalas elleni bajnokin bevizesedett, ezért nem lépett pályára, míg Slakta Petra bokája a szombati edzésen kifordult, ezért nem számíthatott rá Bakó Botond vezetőedző. A visszavágón a Loki egyik legjobbja Csáki Viktória volt, aki a határozott védekezése mellett négy gólt szerzett. A csapat pénteken kora este érkezett Olomoucbe, s vasárnap este, a bankett után indult haza Debrecenbe.

Csáki Viktória, a DVSC-Korvex játékosa


- Hétfőn hajnalban, olyan 3 óra körül érkeztünk haza a fárasztó utazás után. De nagyon jó volt visszatérni, mert hiányzott a normális, a magyar kaja. Hiszen Olomoucban szinte nem is ettünk mást, mint tésztát tésztával, amiből már mérgezést kaptunk. Csak a meccs utáni banketten kaptunk húst és krumlipürét, mondanom sem kell, hogy alaposan belakmároztunk a csajokkal. A városból nem láttunk túl sokat, mert amikor szombaton elindultunk sétálni, elkezdett szakadni az eső, és ez sokakat visszatartott. Páran elindultunk, egy templomba be is tértünk, de aztán még jobban rákezdett az égi áldás, így visszamentünk a szállodába. A mérkőzés a mi szempontunkból jól sikerült, hiszen ott is nyertünk. Volt, amikor már kilenc góllal is mentünk, majd sokat hibáztunk, ezért is tudott felzárkózni a riválisunk. De az a lényeg, hogy továbbjutottunk. A góljaimnál a ziccereket belőttem, ennyi. Szerintem jól játszott a csapat, hozta a kötelezőt. Most az utolsó őszi bajnokira készülünk, szombaton a Dunaújvárost fogadjuk. Szerintem nem vitás, hogy azon a találkozón csak mi nyerhetünk, csak a gólkülönbség lehet a kérdéses - mondta Csáki Viki.


Forrás: www.sportandmedia.com