Törő egy hete kényszerpihenőn
- Hajdu János szövetségi kapitány meghívott a válogatottba, de sajnos nemet kellett mondanom az invitálásra - kezdte mondanivalóját Törő.
- Miért mondott nemet?
- Sérülés miatt. Ugyanis előbb bedagadt a térdem, majd azt követően a jobb talpamban valami elszakadhatott, vagy egy szalag, vagy egy izom. Viszont a röntgen ezt nem mutatta ki, a felvételen csak a csontok látszanak. Egy hete már az edzéseken sem veszek részt, csak pihenek, hogy hamar felépüljek.

- Így viszont a válogatott tornája miatt van erre ideje, hiszen legközelebb csak jövő szombatin lesz bajnokijuk.
- Így igaz, mondhatni most jókor jött számomra a bajnoki szünet.
Jövő szombaton a mindenkire veszélyes Gyöngyös vendégei leszünk, s azt mérkőzést egyértelműen be kell húznunk.
- Mit vár el a válogatottól Bécsben?
- Jó lenne megnyerni a tornát, bár az ellenfelek ismeretében ez nem lesz könnyű. Hiszen eléggé megfiatalított csapat játszik Bécsben. Az osztrákok ellen nem lesz baj, s ki tudja, hogy Tunézia milyen erőt képvisel, míg a norvégok már nehezebbek lesznek.
Forrás: sportandmedia