Túl a 350. NB I-es mérkőzésen
- Nagyon örülök, hogy a hosszú ideig tartó szemsérülésemet követően eljutottam idáig. Ezért köszönetet szeretnék mondani a szüleimnek, a családomnak, az egykori és jelenlegi edzőimnek és csapattársaimnak, a szurkolóknak. Mindenkinek, akinek ha csak egy morzsányi szerepe is volt abban, hogy idáig eljutottam - mondta Dvéri Zsolt.
- Volt ünneplés?
- Az öltözőben megittunk a srácokkal egy korty pezsgőt, de otthon a családdal is tartottunk egy szerény összejövetelt, hiszen a 350 NB I-es mérkőzés azért csak jelent valamit egy futballista életében, de nem lihegtük túl a dolgot. Leginkább azért, mert még szeretnék játszani az NB I-ben, a Vidiben, s így máris kitűztem az újabb célt, a 400.
mérkőzés elérését. Igaz, ehhez közel két szezon szükséges, de még érzek magamban annyi erőt, hogy ezt teljesítsem, s ez számomra elérhető dolognak tűnik. Persze, idővel minden változhat, és a 400 meccs is egy kicsit távolinak tűnik, de megpróbálom.
- Emlékszik még az első élvonalbeli meccsére?
- Természetesen. Még 1994 szeptemberében a Honvéd-Vidi találkozón Jeney Imre, az akkori edzőnk tett be csereként a csapatba. Akkor 3-1-re kikaptunk, és én csináltam a büntetőnket, amivel gólt szerezhetünk.
Utólag elmondhatom, hogy nem volt tizenegyes, mert a Bánfi Jani nem buktatott, de a szerelés közben elestem és a bíró befújta.
- És az első válogatottság? Apropó, miért akadt el a negyediknél?
- Még Gellei Imre válogatott be, ha jól emlékszem Macedónia ellen.
Pályafutásom talán legszebb időszaka volt, 15-20 alkalommal voltam kerettag és négyszer játszottam is. Valóban kevésnek tűnik, de nem szabad elfelejteni, hogy olyan vetélytársaim voltak, mint Illés Béla és Lisztes Krisztián.
- Melyik találatára a legbüszkébb?
- Ha arra gondol, hogy a Zalaegerszeg elleni átemelős gólra gondolok, akkor téved. Mert valamennyire jól emlékszem és mindegyikre büszke vagyok, mert valamit jelentettek. Például az első, amit a Nagykanizsának lőttem, de több látványos gólom is volt a pályafutásom során. De az apró pici gólok is bennem maradtak.
- Ha azt mondom, hogy Videoton...?
- A mindenem, ez az otthonom. Hiszen itt nőttem fel, 12 éves koromban itt lettem a klub igazolt futballistája. Amióta élek, a csapat szurkolója voltam. Emlékszem, egyszer egy UEFA-kupa mérkőzést néztem Sóstón, s akkor fogadtam meg: egyszer én is ezen a pályán szeretnék játszani.
Sikerült, itt jártam végig a korosztályos szamárlétrát a klubnál, s ez történt velem, mint Vidi játékosként a válogatottaknál is.
- A külföldi szerződés?
- Nagyon sajnálom és hiányérzetem is van, de valamiért nem jött össze. Pedig még annak idején az olasz másodosztályú Ternana szemet vetett rám, onnan látótávolságon belül volt az olasz élvonal, már meg is állapodtunk mindenben, a szerződést is előkészítettük, de a mai napig nem tudom az okát, hogy miért, de az aláírásra végül nem került sor. Persze, a pályafutásomra azért nem panaszkodom, de úgy érzem, hogy olyan 30-40 százalék bennem maradt. Azért jó lett volna magamat kipróbálni egy olasz, német, vagy francia csapatban.
Forrás: www.sportandmedia.com
- Volt ünneplés?
- Az öltözőben megittunk a srácokkal egy korty pezsgőt, de otthon a családdal is tartottunk egy szerény összejövetelt, hiszen a 350 NB I-es mérkőzés azért csak jelent valamit egy futballista életében, de nem lihegtük túl a dolgot. Leginkább azért, mert még szeretnék játszani az NB I-ben, a Vidiben, s így máris kitűztem az újabb célt, a 400.
mérkőzés elérését. Igaz, ehhez közel két szezon szükséges, de még érzek magamban annyi erőt, hogy ezt teljesítsem, s ez számomra elérhető dolognak tűnik. Persze, idővel minden változhat, és a 400 meccs is egy kicsit távolinak tűnik, de megpróbálom.
- Emlékszik még az első élvonalbeli meccsére?
- Természetesen. Még 1994 szeptemberében a Honvéd-Vidi találkozón Jeney Imre, az akkori edzőnk tett be csereként a csapatba. Akkor 3-1-re kikaptunk, és én csináltam a büntetőnket, amivel gólt szerezhetünk.
Utólag elmondhatom, hogy nem volt tizenegyes, mert a Bánfi Jani nem buktatott, de a szerelés közben elestem és a bíró befújta.
- És az első válogatottság? Apropó, miért akadt el a negyediknél?
- Még Gellei Imre válogatott be, ha jól emlékszem Macedónia ellen.
Pályafutásom talán legszebb időszaka volt, 15-20 alkalommal voltam kerettag és négyszer játszottam is. Valóban kevésnek tűnik, de nem szabad elfelejteni, hogy olyan vetélytársaim voltak, mint Illés Béla és Lisztes Krisztián.
- Melyik találatára a legbüszkébb?
- Ha arra gondol, hogy a Zalaegerszeg elleni átemelős gólra gondolok, akkor téved. Mert valamennyire jól emlékszem és mindegyikre büszke vagyok, mert valamit jelentettek. Például az első, amit a Nagykanizsának lőttem, de több látványos gólom is volt a pályafutásom során. De az apró pici gólok is bennem maradtak.
- Ha azt mondom, hogy Videoton...?
- A mindenem, ez az otthonom. Hiszen itt nőttem fel, 12 éves koromban itt lettem a klub igazolt futballistája. Amióta élek, a csapat szurkolója voltam. Emlékszem, egyszer egy UEFA-kupa mérkőzést néztem Sóstón, s akkor fogadtam meg: egyszer én is ezen a pályán szeretnék játszani.
Sikerült, itt jártam végig a korosztályos szamárlétrát a klubnál, s ez történt velem, mint Vidi játékosként a válogatottaknál is.
- A külföldi szerződés?
- Nagyon sajnálom és hiányérzetem is van, de valamiért nem jött össze. Pedig még annak idején az olasz másodosztályú Ternana szemet vetett rám, onnan látótávolságon belül volt az olasz élvonal, már meg is állapodtunk mindenben, a szerződést is előkészítettük, de a mai napig nem tudom az okát, hogy miért, de az aláírásra végül nem került sor. Persze, a pályafutásomra azért nem panaszkodom, de úgy érzem, hogy olyan 30-40 százalék bennem maradt. Azért jó lett volna magamat kipróbálni egy olasz, német, vagy francia csapatban.
Forrás: www.sportandmedia.com
