Sporthírek

Túl az első találaton

Túl az első találaton

Bárányos Zsolt rutinos játékosként érkezett a télen Pápára.

Tőle elsősorban azt várja a szakvezetés, hogy tapasztalatát kihasználva fogja össze a fiatalabb játékosokat, ám emellett a kapu előtt sem tétlenkedik az irányító középpályás.

 

- Igazán parádésan kezdtetek, két meccs két győzelem, hogy láttad az első hazai mérkőzéseteket?

- Az első gólig egyáltalán nem volt könnyű, de ezt tudtuk előre. A második után aztán lehetett volna több is, hiszen nem adtak meg egy 11-est, és egy szabályos gólt. Ettől függetlenül reális eredmény született - mondta Zsolt.

- Már a Felcsút ellen is közel jártál ahhoz, hogy betalálj, ez most sikerült!

- Felcsúton elég rossz körülmények között, orkánerejű szélben kellett játszanunk, ez igencsak megnehezítette a dolgomat. Hazai környezetben azért más volt, örülök annak, hogy végül is az én gólommal tudtuk megszerezni a vezetést.

 

Bárányos Zsolt

 

-  Véber György azt mondta, hogy görcsösen játszottatok, érződött, hazai publikum előtt nagyon akartatok bizonyítani, tényleg így volt?

- Igen, lehet, hogy ez is benne volt. Az első gólig jól tartotta magát az Ajka, ám ahogy sikerült az első gólt megszereznünk utána már nem volt mese.

- Kondicinálisan sikerült utolérni magad, milyen állapotban vagy most?

- Talán egy kis lemaradásom volt, mostanra azonban szerintem utolértem a csapatot.

 Egy hónapja érkeztél Pápára, megszoktad már az új környezetet?

- Minden rendben van, jól érzem magam, a társakkal jól kijövök, jó hangulatú edzéseket tart Véber Gyuri. Nem szabad elfelejteni, hogy Gyuri nemrég még játékos volt, ő tudja, hogyan kell a csapattal bánni.

 

Forrás: sportandmedia