Új fiú a Loki első keretében

„Végig úgy készültem, hogy akármelyik pillanatban pályára léphetek, magasan volt az adrenalinom. Nagy volt bennem a bizonyítási vágy, de végül nem volt rám szükség. Fantasztikus volt a hangulat, még soha életemben nem volt ilyenben részem. Nem volt benne a meccsben a négy gólos különbség, de persze az vitathatatlan, hogy jobb csapat a Lyon. Adtunk nekik két gól előnyt, amelyeket két hiba előzött meg és a fordulás után már nem tudtunk olyan harciasak lenni, mint az első félidő, első 20 percében, amikor szögleteket rúgtunk és mi veszélyeztettünk. Azért dolgozom minden nap, hogy minél előbb szóhoz juthassak a felnőtteknél, szeretnék már a tavasszal lehetőséget kapni az NB I-ben és ha minden jól megy, akkor jövőre stabil kerettagnak számítani. Benne van a pakliban, hogy Polekszics, vagy Pantics esetleg máshova szerződik és akkor kapusra lesz szüksége a Debrecennek. Bízom benne, hogy akkor kapok majd lehetőséget. De ha ez nem így lesz, hanem más okokból, sérülés, vagy fáradtság miatt, akkor is készen állok a bizonyításra."
Forrás: www.sportandmedia.com