Új mez, régi remények
A korábbi két mez mellé tavasszal egy harmadik hivatalos meze is lesz a Ferencvárosnak. Ez pedig a tiszta zöld színű felső, amelyben a tavaszi idényben játszik majd a Fradi.
A mez természetesen megvásárolható az új Fradi shopban, a klubvezetés reméli, hogy tavasszal rengeteg drukker viseli majd a lelátón ugyanazt az egyedi Nike-mezt, mint amit a csapat játékosai. A zöld-fehérek vélhetően már a Bőcs elleni találkozón is a zöld felsőben játszanak majd. Mint ismert, egyelőre nem dőlt el, hogy az eredetileg jövő hétfőre tervezett Bőcs elleni meccsre pontosan mikor és hol kerül sor.
- A szükséges vizsgálatok megtörténtek, azt az értesítést kaptuk, hogy az MLSZ szerdán tájékoztatja klubunkat a végleges döntésről - mondta a kialakult helyzetről Berki Krisztián, az FTC zRt. vezérigazgatója.
Fontos információ egyébként a Fradi Shoppal kapcsolatosan, hogy a felröppent hírekkel ellentétben a bolt csak hétfő és szerda között tart majd nyitva, addig lehet megvenni a bérletet is a mezzel. A shop 10 és 18 óra között tart nyitva, valamint a Bőcs elleni találkozó előtt három órával is kinyit. A találkozót követően a Fradi Shop szerdánként és a meccsnapokon tart majd nyitva.
Forrás: sportandmedia