Újabb ZTE győzelem a bajnokságban
A mérkőzés nagy kérdése volt, vajon mire lesz képes a Csank János irányításával kilenc mérkőzés óta veretlen zalai alakulat a tavalyi bajnok ellen. Több mint félórát kellett várni a hazaiak vezető találatára, ekkor a télen szerződtetett Illés Gyula értékesítette a Ligaválogatottba meghívott, és az utóbbi időben felfelé ívelő formát nyújtó Hajdú Norbert átadását. Más lapra tartozik, hogy a kék-fehérek öröme mindössze hét percig tartott, mert a Loki nigériai légiósa, Dudu fejessel vette be Vlaszák Géza kapuját. Mindkét csapat kellőképpen védte tizenhatosának előterét, így ezután sokáig csak kisebb helyzetekig jutottak a felek. Aztán a 63. percben szinte a semmiből érkezett a mezőny legmagasabbja - 198 centiméter - az első gólt szerző Illés helyére beálló montenegrói Darko Pavicsevics, aki kihasználva adottságát fejelt honfitársa, Vukasin Polekszics hálójába. A hátralevő időben ugyan több lehetősége is volt a hajdúsági gárdának, Dudu ráadásul kihagyott egy büntetőt is, ám ez már nem osztott-szorzott, és a Zete ezzel a győzelmével felléphetett a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.
Csank János mindenesetre reálisan értékelt a találkozó lefújása után: „Némi szerencse is kellett a győzelmünkhöz. Az első félidőben kissé visszafogottak voltunk, a szünet után már úgy játszott a csapat, ahogy vártam. 2-1 után volt ugyan néhány meleg helyzet, de néhány kifejezetten jó egyéni teljesítménynek köszönhetően itthon tudtuk tartani a három pontot."
Forrás: sportandmedia