Ünneprontásra készülünk
- Minden tiszteletem Kuttor Attiláé, hogy ennyi idős korában is ilyen profi szemlélettel áll a futballhoz. Ám mi szeretnénk elrontani az ünnepet, mert egyértelműen a győzelem a célunk. Amennyiben a Haladás elleni meccset is beszámítva, a következő négy találkozónkon tíz pontot szerzünk, azzal már elégedettek leszünk. Nehéz meccsre számítunk Szombathelyen, hiszen a Haladás az egyik legjobban kontrázó csapat, s a saját otthonában is ezt alkalmazza előszeretettel, de a pontrúgásai is életveszélyesek. Megfontoltan, kapkodás nélkül, a védelmi hibákat a minimálisra csökkentve, de főleg a támadó harmadban időnként kockáztatva kell játszanunk a győzelem érdekében
- mondta Varga István, az FC Fehérvár vezetőedzője, aki a Sebők - Lázár, Radovics, Horváth, Andics - Szakály, Farkas, Elek -Nagy, Alves, Vujovics kezdőcsapatot küldi majd ki a pályára. A Vidi a siker érdekében a hétfő délutáni edzést követően, 16.30-kor autóbuszra szállt, majd Sárvárra utazott, hogy kedden pihenten érkezzen meg a fürdővároshoz közeli Szombathelyre.
Forrás: www.sportandmedia.com