Út a csúcsig, I. rész
Kuttor Attila, a miskolci srác Diósgyőrben nevelkedett és 17 évesen mutatkozott be az NB II-ben. Két évre rá leigazolta a Videoton, ahol a Veszprém elleni mérkőzésen játszotta első élvonalbeli bajnokiját, azt a találkozót egyébként Máriási Zsolt góljával 1-0-ra meg is nyerték. Nagyon jó kis csapat volt az akkor, Petry - Csonka, László, Kuttor, Horváth - Máriási, Emmer, Quirikó - Tintar (Jónás), Csucsánszky, Petres. Az első élvonalbeli gól is a Videotonhoz köthető, a 44. mérkőzésen a Veszprém ellen. Végh Zoli kapuját vette be a 90-91-es szezonban. 1993-ban Győrben lett válogatott. Verebes József keze alatt, az oroszok elleni 3-1-es üllői úti vereséggel. Ezt még 18 meghívás követte a válogatottba és pont az utolsón, 2004-ben, a Matthaus érában a japánok elleni zalaegerszegi 3-2-re megnyert mérkőzésen szerezte első válogatott gólját.
- Az 500. élvonalbeli mérkőzésedre a Fehérvár színeiben készülődtél 2006 decemberében. Már akkor úgy fogalmaztál, hogy ki tudja mit hoz a holnap?!
- Mindig is azt mondtam és most is úgy gondolom, hogy ebben a korban hosszútávra már nem lehet tervezni. A szervezet bármikor felmondhatja a szolgálatot, ezért ilyenkor már bizonytalan a folytatás. Ezért mindig úgy voltam vele - az eredményesség szempontjából is -, hogy mindig a következő feladatra koncentrálok és a bajnokság végén összeszámoljuk a pontjainkat, én meg a meccseim számát, ha már úgy érzem eljött a vége.
- A 22 éves pályafutásodnak mik a legemlékezetesebb momentumai, hiszen elképzelhető, hogy nem esnek egybe a mérföldkövekkel?
- Az az igazság, bárhol is játszottam, mindenhol ért pozitív élmény. Talán ez is az oka, hogy mindig volt valamilyen célom, ami motivált és a folytatásra sarkallt. Fehérváron lettem élvonalbeli futballista, Győrben válogatott, az MTK-ban a legsikeresebb három évem következett bajnoki és kupagyőzelmekkel, majd fél év Diósgyőrben egy őszi harmadik hely, ami előtte 20 éve nem volt. Utána ismét Fehérvár következett, sajnos nem sikerült benttartani a csapatot, kiestünk az élvonalból, talán ez az egy olyan dolog a pályafutásomban, amit szívesen megmásítanék, bár azt is mondják, az nem is igazi futballista, aki legalább egyszer nem esett ki egy csapattal. A kudarcokat is meg kell élni. Majd ismét az MTK és bajnoki ezüst és kupagyőzelem, majd kimagasló eredmények a nemzetközi kupában, aztán Debrecenbe kerültem, ott született meg második gyermekem, a kisfiam, ami szintén nagyon pozitív élmény, plusz a Bordeaux elleni emlékezetes kupamérkőzés. Utána Siófok következett a pályafutásomban, akkor a 12 csapatos rendszerben hetedikek lettünk, aztán Csertői Auréllal ősszel elsők, végül negyedikek. Utána megint Fehérvár, kupagyőzelem. bronzérem, nemzetközi szereplés, ami előtte 20 éve nem volt. Majd jelenlegi "állomásom", Szombathely, ahol feljutottunk az első osztályba. A legfrissebb célom pedig az, hogy a Szombathellyel a klub történetének legnagyobb sikerét érjünk el és bekerüljünk a futballtörténelembe.
- Neked ez már mindenképpen sikerül, hiszen ma este beállítod a rekodrot, szombaton pedig meg is döntöd.
- Ezzel csak óvatosan! Sokszor megesett már, hogy valaki elkiabált valamit, a futball pedig megbüntette érte. Szóval alázattal kell viseltetni. Egyébként úgy gondolom, ezzel a csúcsbeállítással csak időlegesen leszek első, hiszen Végh Zoltán személyében van trónkövetelő, de ettől függetlenül azért nagy szó, ha valaki valamiben első Magyarországon.
- Mi az, ami hiányérzettel tölt el?
- A külföldi szerepvállalás és talán a válogatottságok száma sem annyi, amennyi lehetne. De ebben is találok pozitívumot, hiszen az elmúlt húsz év alatt egy csapat lett a csoportjában második és játszhatott pótselejtezőt, na most annak a Csank csapatnak én tagja voltam.
- Jellemző rád az optimista életszemlélet?
- Tulajdonképpen igen. Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy valami jól sikerüljön.
Forrás: www.sportandmedia.com
