Vadat, és halat, s mi jó falat...
- Édesapámnak volt csónakja a tavon, és a testvéremmel együtt tanítgatott, vezetett be minket a horgászat rejtelmeibe. Egész pici korban kezdődött, és ez a szerelem mind a mai napig tart - emlékezett vissza a kezdetekre.
- Debrecenben, vagy a környéken van lehetőséged arra, hogy riogasd a halakat?
- A Hortobágyra szoktunk kijárni, de a környéken is vannak kisebb halastavak, úgyhogy, ha nehezen is, de megoldjuk Hornyák Zoli, csapattársammal.
- Milyen rendszerességgel tudjátok űzni a hobbitokat?
- Sajnos a meccsek és az edzések miatt elég ritkán jutunk ki, de azért havonta egyszer megpróbálunk idő szakítani rá. Nyáron, amikor szabadságon vagyok, és hazautazom a szüleimhez, akkor a Balatonon valamelyest bepótolom a lemaradást.
- Milyen fajtájú halak félhetnek Tőled a legjobban?
- Szinte mondhatjuk azt, hogy mindenevő vagyok, minden víznek megvan a maga faunája. Balatonnál nagyon szeretek keszegezni, ezt sütve, pedig imádom. Az olyan halastavaknál, ahol pontyok vannak leginkább, ott a „nagypontyokat" díjazom. Tavaly nyáron fogtam életem eddig legnagyobb pontyát, amely tíz kiló volt. Amikor beköszönt a hideg idő, akkor a rablóhalazást szeretem, pergetve csukázom. Ezt a műfajt azonban még csak most tanulom.
- Kanyarodjunk át a vadászatra, azt is gyerekként kezdted?
- Szintén édesapám fertőzte meg a családot, a bátyám is vadászik, bár ezt még ritkábban tudom űzni, mint a pecázást. Nyáron van egy hetem, amikor elmegyek a testvéremhez, ő Vas megyében vadásztársasági tag. Télen, pedig a két ünnep között Szigetvár a cél, régi vadászbarátságok fűznek oda, és ha szerét tudom ejteni, akkor egy-egy vaddisznó bánja látogatást.
Forrás: sportandmedia
