Sztár - Extrém sport

Van hely a vitrinben Pápán

Van hely a vitrinben Pápán
A tavalyi év végén Pécsen és Székesfehérváron is játszott teremtornán a Lombard Pápa, amely a Sport & Média kupát Fehérváron meg is nyerte. A szombati, tatabányai centenáriumi tornára tehát nem esélytelenül utaznak Véber Györgyék, akinek csapatában több teremspecialista is pályára lép.

„Két sort alakítunk ki és mindegyikben lesz egy-egy csere ember is, plusz két kapussal utazunk. Úgy vélem, hogy erős kerettel megyünk, igyekeztem olyan játékosokat összeválogatni, akik teremben is ügyesek és az egyik próbajátékosunkat is elvisszük magunkkal. A mi csapatunk nagypályán is úgymond játszó csapat és ezt a terembe is át lehet vinni. A fehérváron tornát nyerő brigád nekem nagyon tetszett, gyakorlatilag az első sorunkat azok alkotják, akik ott szerepeltek. A második sorban pedig olyan kispályás spílerek lesznek, mint Bárányos, Farkas, akik a telet végig teremtornázták. Úgy gondolom tehát, hogy színvonalas csapattal érkezünk és remélem, hogy a játékunk is az lesz. Külön nem készültünk ugyan, de ma délután műfüvön, akkora pályán, mint a teremben, négy részre osztom a csapatot és 5 az 5 elleni játékot gyakoroljuk, ami egyébként is hasznos a felkészülésnél, de most célirányosan a holnapi tornára készülünk vele, az oldalpalánkot pedig mozgó játékosokkal helyettesítjük... Erős csapatok lesznek, színvonalas torna elé nézünk, de ahogy mindig szoktam is mondani: bárhova is megyünk, mindenhova győzelmi reményekkel utazunk. A tulajdonosunk irodájában új vitrin van és szeretnénk mindenféleképpen beletenni valamit."

Forrás: www.sportandmedia.com