Véber: Ahogy terveztük!
Fölényes pápai diadal született az NB II-es tavaszi nyitófordulójában. A Lombard FC teljes mértékben kiszolgálta a Felcsútra elkísérő szurkolóit, Véber György bemutatkozása ennél jobban nem is sikerülhetett volna a vendégek kispadján
- Számítottál ekkora különbségű győzelemre?
- Természetesen a szívem mélyén más sem lebegett immár két hónapja, mióta kineveztek, hogy minél jobban kezdjünk - mondta Véber György. - Kétségtelen, hogy a végeredmény számszerűen is jól néz ki, mert Felcsúton négy góllal nyerni azért nem kis dolog. Úgy gondolom azonban, hogy a játék képe alapján rászolgáltunk ilyen arányban is a győzelemre. A második félidőben, ha 4-0 után kicsit jobban koncentrálunk, akkor még esetleg lőhettünk volna egy-két gólt, ennyi biztosan bent maradt a csapatban. Nagyon jó rajt volt, óriási lökést adhat a következő mérkőzésekre.
- Hogyan tovább, hiszen most igazán lendületbe került a csapat?
- Igazából ezt a rajtot három mérkőzésre vettük. Most két hazai mérkőzés következik, az Ajka ellen hasonló hozzáállást várok. Hétről-hétre fejlődnünk kell, ezt a játékot fejleszteni lehet, de azt mondom jó úton, járunk, és szeretnénk hazai pályán is, saját közönségünk előtt is ugyanígy játszani.
- Jó teljesítményt nyújtva mutatkoztak be az új szerzemények, hogy értékelnéd őket?
- Jól igazoltunk a télen, tudatos üzletpolitika volt. Nem össze-vissza, megvolt, hogy milyen posztokra, milyen jellegű, korú játékost szeretnénk, és azt hiszem, hogy a mai mérkőzés bizonyította, hogy minden „ült". Bárányos Zsoltra térnék ki, aki rutinos játékosként elég későn került hozzánk, tőle még nagyon nagy javulás várható. Az edzettségi állapota jelenleg hatvan-hetven percre elég.
- Történt sérülés is, kényszerűségből át kellett alakítanod a csapatot már idejekorán!
- Tóth Gábor, aki egyébként jó teljesítménnyel rukkolt ki, kapott egy kemény rúgást, azonnal bevérzett a bokája, és ez indokolta a cseréjét.
Forrás: sportandmedia