Sporthírek

Véber György: Megyünk tovább, előre!

Véber György: Megyünk tovább, előre!

A Lombard FC Pápa menetel a bajnokságban, tavasszal még nem kaptak gólt. A pápaiak vezetőedzője rögtön két nyert meccsel debütált csapata élén a pontvadászatban, és ígérete szerint a Lombard FC továbbra is lendületes támadójátékkal szeretne kirukkolni.

 

- A hírek szerint szombaton az ajkaiak ellen kissé nehezen jött lendületbe a csapat!

- Azt azért nem mondanám, úgy gondolom végig a mi  akaratunk érvényesült, az, kétségtelen, hogy eredményben ez későn realizálódott, de hát kilencven percig tart egy mérkőzés. Nem voltunk egy pillanatra sem kétségbe esve, hogy meglesz a három pont, mert a meccsen egyértelműen mi játékunk dominált.

- Úgy nyilatkoztál, hogy kissé görcsösen kezdtetek, mi lehetett ennek az oka?

- Azt éreztem a játékosokon, és érthető is, hogy az első hazai mérkőzés előtt elég nagy volt az elvárás. Ennek kapcsán mondtam azt, hogy kicsit görcsös volt a játékunk, különösen a felfokozott akarat miatt. Szerencsére azonban az első gólunk ezt felszabadította, és utána már érvényesíteni tudtuk a mezőnyfölényünket is.

- Akár nagyobb arányban is nyerhettetek volna!

- Minden mérkőzésen nem fogunk a hetedik percben 2-0-ra vezetni, az első félidőt is uraltuk, és talán nagyobb ziccereink voltak, mint a másodikban. Három-négy kidolgozott, akár százszázalékosnak nevezhető helyzetet hagytunk ki. A fordulás után ezeket belőttük, és még volt egy vitatható gólunk is. Ezt még vissza kell néznem a videóról, hogy valóban les volt-e? Az azonban örömmel tölt el, hogy mindössze egy lövés ment a mi kapunkra.

 

Véber György

 

- Ezek szerint sikerült jól megszervezni a védelmet?

- Nemcsak a védelemről kell szólnom, hanem az egész csapatról, mert hátra már csak elvétve jutott labda. Rá tudtuk kényszeríteni az akaratunkat az ellenfélre, aki rettentően szívósan védekeztek, és fel kellett törni az ellenállásukat. Ez komoly feladat volt, jól oldottuk meg.

- Szombaton is egy úgynevezett középcsapat látogat hozzátok, mit vársz a Győr II ellen?

- Természetesen győzelmet, a játék minőségének javulását. Ezután, az első hazai görcsoldó győzelem után, pedig az első perctől kezdve sokkal oldottabb teljesítményt várok. Nem változtatunk, továbbra is agresszív támadójátékot fogunk játszani.

 

Forrás: sportandmedia