Sporthírek

Verseny a Honvédnál

Verseny a Honvédnál
Az elmúlt héten hat akadémista fiatal került fel a Budapest Honvéd labdarúgó-csapatának első keretébe, vagyis úgy tűnik, Sisa Tibor vezetőedző számít az ifjakra:
- Úgy érzem, hogy egy új irányba kellett elindulni Kispesten és a vezetők részéről érzem ehhez a támogatást - kezdte a mester. - A dobogós helyezésekért már nem vagyunk harcban, kiesni sem tudunk, éppen ezért úgy érzem, a következő egy hónap megfelelő időszak, hogy ezek a tehetségek akklimatizálódjanak az első keretben, hiszen nyártól úgyis számoltunk velük. Néhányuk már akár a következő hetekben is tud segíteni, de lesz aki csak egy hónap múlva, vagy éppen egy fél, akár egy év múlva lesz alkalmas arra, hogy az élvonalban pályára léphessen, de mindenképpen ezen az úton akarunk járni. Segítjük, támogatjuk őket.
- Ez egyfajta versenyt is jelenthet az öltözőben...
- Ez is a célunk, a futball a versenyről szól.
- Kedden, 19 órától újabb rangadó vár a csapatra az MTK ellen. Javul a Honvéd játéka?
- Bár 1-0-ra kikaptunk Szombathelyen az elmúlt fordulóban, úgy érzem, a játék minőségével nem volt gond. Három-négy naponta mérkőzések várnak ránk, a védekezést még úgy ahogy össze lehet rakni, ám a támadójáték minőségén javítani nincs idő a tréningeken, talán ha lenne egy hetünk, akkor bővíthetnénk a repertoárunkat. Dolgozunk, így kell eredményesnek lenni.

Forrás: www.sportandmedia.com