Vérszemet kapott a Lombard
- Milyen benyomásaid voltak szombaton, hiszen NB I-es csapat ellen kellett játszanotok?
- A mérkőzés elérte a célját. Szerettem volna tesztelni, hogy egy magasabb osztályban levő csapat ellen, hogy működik a játékunk, és ez mire elég. Teljes mértékben elégedett vagyok, mert azt kaptam, amit vártam.
- Most úgy tűnik elől Szabó Zsolt visszatérésével nagyobb lesz a variációs lehetőséged!
- Így van, de nemcsak a támadósort emelném ki, hanem a középpályás sort is, hiszen Szabóhoz hasonlóan Mészáros Márk is újra játszhat hét hónap kihagyást követően. A mérkőzés egyetlen, győztes találata is az ő kettőjük összjátéka után született. Ennek nagyon örülök, hiszen tovább bővült a csapat repertoárja. A legfontosabb viszont, hogy huszonegy játékos pályázik ezzel a tizennyolcas kerettagságra. És, itt még nem is a kezdőcsapatról beszéltem. Óriási harc van minden edzésen, ez, pedig a csapat javára válik.
- Ez azt jelenti, hogy lényegében két csapatra való játékossal tudtok számolni, igaz?
- Így van, amit év elején szerettünk volna kialakítani keretet, tudatosan, az mostanra állt össze. Innentől kezdve, ha nem lesz sérülés, és eltiltás, akkor ez a keret dolgozik az elképzeléseink szerint.
- Szombaton érkezik az Integral-DAC, milyen meccsre számítasz, mivel a győriek hétről-hétre javulnak, úgy tűnik vérszemet, kaptak?
- Igazán nem hiszek ebben, nálunk nagyobb vérszemet egy csapat sem kaphatott. Főleg ilyen rajt után. Hazai pályán nem is gondolkozunk másban, mint, hogy folytassuk ezt a szereplést. Még mindig fejlesztenünk kell a csapatjátékunkat, mert még nem tökéletes. A mérkőzés esélyesei mi vagyunk, és ezt realizálnunk is kell szombaton.
Forrás: sportandmedia