Vidi-legendák a szurkolói klubban

- Azt hiszem, és ezt nagyképűség nélkül mondhatom: ahol öt ilyen nagyszerű ember és barát egyszerre megjelenik, ott csak jó lehet a hangulat. Felelevenítettük a régi szép időket, de a csapat jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk. Arról, hogy mi lenne jó és milyen eredmény születhetik a bajnokság végén. A régi időket természetesen leginkább az UEFA-kupás menetelésünk jelentette, így mindannyian visszaemlékeztünk a mérkőzésekre. De szó volt az akkori bajnokságokról, így arról a Honvéd elleni vesztes találkozóról, amikor lemaradtunk a bajnoki aranyról. Nagyon pechesek voltunk abban az időszakban. Aztán több vicces, mókás emlék is előjött, ezeken most is nevettünk. Nagyon jó volt a hangulat, már csak egy-két üveg sör hiányzott a fokozáshoz, de mindannyian autóval érkeztünk és vezettünk. Ami a jelent illeti, mindenki bizakodó a bajnokságot illetően, hiszen a Vidi 2 pont előnnyel áll az élen. Egy remek tavaszi rajt után bármi lehetDe én azt hangsúlyoztam: bátran el kell hinni, hogy bajnokok lehetünk. Ezt nyugodtan kimondhatjuk, még akkor is, ha pakliban más is lehet - elvenítette fel az estet Disztl Péter, az egykori kiváló kapus, a Vidi jelenlegi kapusedzője.
Forrás: www.sportandmedia.com