Sporthírek

Vili érkezése óta felszabadultak vagyunk

Vili érkezése óta felszabadultak vagyunk
Minden bizonnyal megdönti hazai csúcsát a Dunaferr SE NB I-es férfi kézilabdacsapata: a televízió zsinórban négy bajnoki mérkőzését is élőben közvetíti, csütörtökön a Kecskemét, jövő kedden az MKB Veszprém, majd azt követően a Szeged elleni két elődöntőt is. Miss Zoltán, az újvárosiak jobbszélsője szerint ez nem jelent különöseb terhet.
- Természetesen nem mindegy, hogy ezeken a televízió által is közvetített mérkőzéseken miként szerepelünk, milyen végeredményt érünk majd el. De a többiek nevében is mondhatom, hogy nem fogjuk fel teherként, mert így legalább az ország előtt is bizonyíthatjuk, hogy a Dunaferr SE eg jó csapat - mondta Miss Zoltán.
- A nagy sorozat előtt milyen a csapat hangulata?
- Erre csak azt tudom mondani, hogy nagyon jó. Ugyanis amióta ismét Imre Vili lett a vezetőedzőnk, sokkal, de sokkal felszabadultabbak vagyunk az edzéseken és a mérkőzéseken is egyaránt. Vili oly mértékben megtalálta velünk az összhangot, hogy arra talán nincs is kifejezés. Fokról fokra egyre jobb a csapat, s így biztos, hogy a Kecskemét ellen egy közönség szórakoztató játékkal rukkolunk elő. Aztán jöhet a nálunk esélyesebb Veszprém, de a lelki szemeink előtt már a Szeged elleni elődöntő lebeg.

Forrás: sportandmedia