Sporthírek

Volt csapatát sem kímélné a gólzsák

Volt csapatát sem kímélné a gólzsák
A Lombard FC Pápa támadója eddig minden tavaszi bajnokin eredményes volt. Bali Péter minden bizonnyal erre törekszik az Integral-DAC elleni találkozón is, főleg azért, mert számára különleges lesz ez az összecsapás.

- Mindenféleképpen pikáns lesz, hiszen a volt csapatom ellen lépek pályára. Más kérdés, hogy télen nagyon kicserélődött a társaság, alig van olyan - talán két, három játékos - akivel együtt játszottam. Jól kezdtünk tavasszal, a győriek ellen hasonlóan jó játékot, és a győzelmi sorozat folytatását várom. Úgy érzem az elmúlt fordulókban olyan eredményeket értünk el, hogy tiszteletet vívott ki a csapat, és olyan képet alakítottunk ki magunkról, hogy szombaton csak a győzelem elfogadható. Ezen, felül a szurkolóink is csak a magabiztos sikert könyvelnék el, főleg hazai környezetben. Természetesen szeretnék betalálni a győriek hálójába is, de nem mindenáron. Elégedett lennék azzal is, ha gólpasszt, vagy gólpasszokat adnék, a legfontosabb, hogy győzzön a csapat - mondta Peti.

 

Forrás: sportandmedia