Waltner Róbert: "Csank gyilkos edzései, de szeretjük a mestert..."
Múlt szombaton, a Gyirmót elleni felkészülési mérkőzésen betegség miatt nem lépett pályára Waltner Róbert, a ZTE FC támadója. Ma délután, a Nafta Lendva elleni összecsapáson viszont már játékra jelentkezett.
- Jó volt ismét pályára lépni, jó volt maga a mérkőzés is, csak az a rettenetesen kemény műfű... Az mindenkinek megviseli az ízületeit, így már alig várjuk, hogy igazi füves pályán focizhassunk, csak az időjárás még nem teszi lehetővé - mondta az egerszegi támadó. - Egyébként a Lendva ellen simán győztünk a jó iramú mérkőzésen, ahol végig fölényben voltunk. Egy tökéletes edzőmérkőzés volt.
- Kijelenthető, hogy Csank János irányításával jó úton járnak?
- Igen. A Videotonnál nekem már volt az edzőm Csank János, így számomra nem volt új dolog ismét vele dolgozni, s nagyon örültem az érkezésének. A többiek nem ismerték, de úgy látom, hogy megkedvelték a mestert, hiszen az edzéseken és az öltözőben is jó a hangulat. Pedig a felkészülés első négy hete gyilkos volt, de szeretjük a mestert.
- Ön milyen állapotban érzi magát?
- Még nem vagyok százszázalékos állapotban, de remélem, hogy e csa a fáradtságtól van. De még csak most kezdtük el a frissítést, s azt, ami a számomra is kedvező: a kapu előtti albdás gyakorlatokat, a beadásokat, amire érkezhetek, s célba vehetem a hálót. A nyitányig még két hét van hátra, reményeim szerint addigra már jó állapotban leszek.
Forrás: www.sportandmedia.eu