Sporthírek

Zsinórban harmadszor idegenben

Zsinórban harmadszor idegenben
A Nyugat-Magyarországi túrából - Zalaegerszeg, Szombathely - három ponttal jött ki Herczeg András csapata. Legutóbb, a Haladás ellen tökéletes taktikával készültek, hiszen ahogy arra a debreceniek mestere számított, a középpályán dőlt el a találkozó, a hajdúságiak ott verték meg a Haladást.
A szombati mérkőzés sem ígérkezik könnyűnek, és nemcsak a tabellára pillantva - melyen a debrecen második, a Vasas negyedik - hanem azért is, mert Mészöly Géza tanítványai tavasszal nem szerepelnek túl fényesen - bár ennek objektív okai is vannak, meghatározó játékosokat veszítettek. Herczeg András pont ezért tart a mérkőzéstől, mint fogalmazott: a Vasas jobb csapat annál, mint amit idén eddig láthattunk tőle, biztos vagyok benne, hogy alaposan felkészülnek belőlünk és be is akarják majd mindezt bizonyítani. A Loki mestere azt is hozzátette, hogy ők sem állnak túl fényesen, hiszen Demjén és Kiss is sérüléssel bajlódik, Rudolf Gergely pedig sokat kihagyott, talány, hogy milyen formában lehet. Ettől függetlenül bízik benne, hogy igezi csapatként funkcionál majd a Debrecen és akkor számukra megfelelő eredmény születik.

Forrás: sportandmedia