Sporthírek

Eto'o rakta fel az "i"-re a pontot

Eto'o rakta fel az
Képtelen volt gólt szerezni a Chelsea, miközben Samuel Eto'o idei első góljával kiejtette a londoniakat a Bajnokok Ligájából. Így az olasz klub 3-1-es összesítéssel lépett a legjobb nyolc közé.
Az Inter a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján 2-1-re legyőzte a Chelsea csapatát, amellye José Mourinho fiai megrajzolták azt a bizonyos i betűt. A visszavágón a kameruni Samuel Eto'o pedig felrakta a pontot a 78. percben. Már az első félidőben látszott a két csapat játékán, hogy melyik fél mit akar. A londoniak minél hamarabb letudni a hátrányt, a milánóiak pedig őrizni az előnyt és kontrákat vezetni. Elképesztő csata folyt főleg a középpályán, aminek következtében mindkét gárda nehezen tudott a kapu elé kerülni.


Eto'o szerezte az egyetlen találatot

Eto'o szerezte az egyetlen találatot

Az első félidő leglátványosabb momentumai a Drogba kontra Lúcio és Samuel csatái jelentették. Az olasz bekkek gyakorlatilag semlegesítették Afrika legjobb labdarúgóját. Ha kellett akkor szabálytalanság árán is. Wolfgang Stark, a mérkőzés játékvezetője az első játékrészben meglehetősen szabadjára engedte a feleket, ami a második félidőben ki is ütközött. A második 45 perc alatt ugyanis a német bírónak nyolc alkalommal kellett a zsebébe nyúlnia a lapokért. Carlo Ancelotti csapata főleg az első félidő végét és a második elejét nyomta meg nagyon, a mérkőzésen csak ekkor lehetett azt érezni, hogy a Chelsea fölényben játszik. Az idő egyre csak fogyott, a helyzetek pedig nem jöttek a kékmezesek számára, miközben Wesley Sneider, az Inter holland középpályása jobbnál jobb labdákkal szolgálta ki Eto'ot, akinek két ziccer is kevés volt a gólszerzésre.

Mottanak természetesen nagyon nagy fájdalmai voltak a gól után

Mottanak természetesen nagyon nagy fájdalmai voltak a gól után

De a 78. percben betalált a kameruni támadó. Sneijdertől kapott egy kiugratást, Alex beragadt így nem volt les. A támadó pedig megtalálta a részt Turnbull kapus keze és a kapufa között. A sors furcsa fintora, hogy Etoo'o ebben az évben most talált be először ellenfél kapujába. A gól után pedig kis túlzással látványos Dél-amerikai szappanoperába keveredtek a vendégek, minden lehetőséget megragadtak az időhúzásra, így lehetett az is, hogy Júlio Cesar jó 35-40 méterre a kapujától sárga lapot kapott a játékvezetőtől. Drogba párharcainak is meglett a következménye, miután az elefántcsontparti támadó nem tudta tovább elviselni, hogy rángatják és megkpata piros lapját a 86. percben. Így az Inter története során először jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.


p.sz.


Bajnokok Ligája hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu