Sporthírek

Van Basten ülhet a Milan kispadjára

Van Basten ülhet a Milan kispadjára
A Serie A-ban harmadik helyen ácsorgó Milan vezetősége nyáron szerződést bont Leonardoval és a helyére Marco van Bastent szemelték ki a csapat irányítására.
A Milan csak magának köszönheti, hogy nincs versenyben a bajnoki címért a Romával és az Interrel. A milánói piros-feketék az elmúlt hetekben igen gyatra teljesítményt nyújtanak. Gond van a góllövéssel is és a védelemmel is. Ráadásul a fontos mérkőzéseken sem tudtak pontokat szerezni. Ezért áll a Milan jelenleg a harmadik helyen a Serie A küzdelmeiben. Múlt héten jelentették be a klubnál, hogy nyáron leváltják Leonardot a csapat jelenlegi trénerét. Nem titok senki előtt sem, hogy a brazil tréner kissé önfejű, ami miatt már meggyűlt a baja Sivio Belusconival is.

Marco van Basten lesz az új tréner?

Marco van Basten lesz az új tréner?

Berlusconi maga jelentette be a tréner távozását. "El fog menni, egy új edző igazolásán dolgozunk. Leonadro túlságosan kemény fejű és a csapat is rosszul játszott ebben a szezonban"- nyilatkozta Berlusconi. Az újonc tréner a hírek szerint visszatér Brazíliába családjához. A legfrissebb pletykák szerint a Milan vezetősége Marco van Basten szerződtetésén dolgozik. Tavaly ilyenkor már folytak tárgyalások a holland szakemberrel, ám végül Leonardo lett a befutó. Bizonyos olasz sportlapok már úgy vélik, hogy van Basten egy csalódást keltő szezon után az Ajax-al egy évvel ezelőtt, a Milanban fog visszatérni.


p.sz.

Serie A hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu