archívum
Mehet
A célegyenesben bukhat el a MU

Könnyen lehet, hogy vasárnap nem csak két pontot bukott a címvédő Manchester United az angol bajnokság 34. fordulójában, de a bajnoki címet is. A United csak egy gól nélküli döntetlenre volt képes a Rovers otthonában, így egy mérkőzessel többet játszva a listavezető Chelseavel szemben egy pont a hátrányuk. Sir Alex Ferguson csapatának négy mérkőzés áll rendelkezésére, hogy ledolgozza hátrányát, miközben a Chelsea kedd este pótolja mérkőzését a Bolton ellen hazai pályán. És nem sok esély van arra, hogy a londoni alakulat nem gyűjti be a három pontot. De tovább ront a helyzeten a meghatározó játékosok sérülési is. A védelem tengelyéből kiesett Rio Ferdinand, aki ágyéksérüléssel küzdködik, Ryan Giggsnek térdszalag problémái vannak, míg Wayne Rooney bokája továbbra sem jött helyre.
"A bajnoki cím elúszik, ha nem hozod az eredményt ilyen mérkőzésen, mint ez"- kezdte nyilatkozatát a MU menedzsere, Sir Alex Ferguson. "Most egy ponttal a Chelsea mögött vagyunk és van még egy mérkőzésük, amellyel négy pont előnyük lehet. Ez nagy különbség. Sok esélyünk és lehetőségünk volt, hogy legyőzzük őket és jobbnak kellett volna legyünk. Ez egy kiábrándító teljesítmény volt, kétségem sincs efelől. Ez egy fantasztikus eredmény a Chelsea számára. Jeddeb hazai pályán játszanak a Bolton ellen, amelyen természetesen jó esélyük van a győzelemre. Egy kicsit szerencsétlenek vagyunk Rio Ferdinand sérülése miatt tíz perccel a mérkőzés vége előtt." A mérkőzésen még John O'Shea és Ryan Giggs is megsérült. Sir Alex Ferguson csapata hétvégén városi derbit játszik a Manchester City ellen, amely nagyon jó formában van az utóbbi hetekben, ráadásul már valós esélyük van a Bajnokok Ligája selejtező helyezés elérésére.

Sir Alex tudja, hogy csapata könnyen
elveszítheti a bajnoki címet

p.sz.
A Pompey az FA-kupa döntőben
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Az elnök a párizsi sztrájk miatt aggódik a Bocskai előtt
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat