archívum
Mehet
A Chelsea Anglia bajnoka

A Chelsea törte meg a Manchester United három éves uralmát a Premier League-ben. Carlo Ancelotti szerződtetésével év elején egyértelmű célokat szabott meg a Chelsea vezetője, Roman Abramovic. Ismét megnyerni a trófeát. A londoni alakulat már akkor jó eséllyel pályázhatott a bajnoki címre, amikor nagy riválisát, a Manchester Unitedet hazai pályán legyőzte április 4-én hazai pályán 2-1re. Ekkor ugyanis a Chelsea beelőzte a MU-t. Ezek után egyszerű volt a képlet, minden meccset meg kell nyerni. 7-1- az Aston Villa ellen, 7-0 a Stoke ellen és most 8-0 a Wigan ellen. ennyi gólt még nem is rúgott Carlo Ancelotti csapata a szezonban egy mérkőzésen sem.
Mint ahogyan az is rekordnak számí, hogy a Chelsea 103 gólig jutott a bajnokságban. Az eredmények alapján tehát joggal elmondhatjuk, hogy Lampardék joggal lettek bajnokok. Bár a Manchester United is meg tett mindent, legyőzte a Stoke City-t 4-0-ra bízva abban, hogy a Wigan talán megszorongatja a riválist, de erre kevés volt az esély. Az Arsenal, amely a harmadik helyen végzett a tabellán szintén 4 gólt rámolt be az Európa Liga döntős Fulhamnek.
A Tottenham viszont meglepetésre kikapott a már biztos kieső Burnley otthonában 4-2-re, ez mindenképp meglepetés, de ha azt vesszük alapul, hogy a Spurs már az előző fordulóban bebiztosította BL selejtezős pozícióját, egyáltalán nem meglepő. A következő idényben tehát a Chelsea, a Manchester United és az Arsenal BL főtáblás, míg a Tottenham selejtezőn kell szerepeljen. Az egyetlen Európa Ligás helyezést a Manchester City szerezte meg.
A Premier league 38. fordulójának eredményei:
Arsenal - Fulham: 4-0
Aston Villa - Blackburn: 0-1
Bolton - Birmingham: 2-1
Burnley - Tottenham: 4-2
Chelsea - Wigan: 8-0
Everton - Portsmouth: 1-0
Hull City - Liverpool: 0-0
Manchester United - Stoke City: 4-0
West Ham - Manchester City: 1-1
Wolverhampton - Sunderland: 2-1

A Chelsea ismét bajnoki címnek örülhet

Drogba mesterhármast szerzett

p.sz.
Premier League hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Érdekesség: A Santos házaspár különvált
Vera megsérült, Thiago ellenfél nélkül
UFC 144 előzetes és teljes gálaprogram
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat