archívum
Mehet
A végén nem a németek nyertek

A németek most sem nyertek és ismét Spanyolország ellen buktak el. 2008-ban az Európa-bajnokság döntőjében kaptak ki 1-0-ra, most ismét 1-0-ás vereség lett, de ezúttal a világbajnokság elődöntőjében. Németország tehát 2006 után ismét az elődöntőben búcsúznak, illetve még a harmadik helyért játszanak majd Uruguay ellen. Na és ha már nem a németek nyerik a világbajnokságot ki más, ha nem a spanyolok. "Biztos vagyok benne, ők nyerik meg a címet"- mondta a mérkőzés után Joachim Löw, a Nationalelf szövetségi kapitánya.
"Spanyolország jobb volt, mint mi és megérdemelték a győzelmet. 2008-ban megnyerték az Európa-bajnokságot és nem változtak az elmúlt két-három évben. De lesz egy másik mérkőzés. Megpróbálom felrázni a csapatot. Keményen fogunk dolgozni és szombaton megnyerjük a nagy finálét, még akkor is, ha ez egy kis döntő." Pedig azért láthattuk a németeken, hogy nagyon erősek, de a spanyolok ellen nem tudták hozni formájukat. Mint amikor a Barcelona az Interrel játszott a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Támadtak a spanyolok és ezúttal a németek szorultak be. Carles Puyolt pedig igazi hősként ünneplik, hiszen az ő fejesével Spanyolország történelmet írt már most.

"Megint harcolhatunk a bronzért"

p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat