archívum
Mehet
Megérdemelt spanyol győzelem

Kicsit olyan érzése volt a tegnapi találkozó közben az embernek, mintha a Spanyolország - Svájc meccset nézné. Mennek előre a spanyolok, de nem tudnak gólt szerezni és a németek pedig bármikor találhatnak egyet a semmiből és nyernek. Ez most nem így lett, mivel Puyol a 73. percben Neuer hálójába bólintott, erre pedig nem érkezett válasz. Így Spanyolország első világbajnoki döntőjét játszhatja. Az a bizonyos polip is megjósolta, hogy a spanyolok nyernek ezúttal. Tehát a németek a legközelebbi világbajnokságon aligha fognak a véleményükre hagyatkozni. De mindent egybe véve megérdemelt volt az ibériai siker, hiszen végig magabiztosak voltak és támadtak, míg a németek csak a védekezéssel voltak elfoglalva.
"Ez messze a legjobb teljesítményünk volt"- emelte ki David Villa, aki ezúttal nem talált be. "Szép lett volna, ha még több gólt szerzünk, de a legfontosabb dolog, hogy elértük a döntőt." Pedro akár 2-0-ra is növelhette volna az állást, ha a mérkőzés vége felé közeledve kettő az egyben lepasszolja Torresnek a labdát. Ám nem tette meg, hanem inkább cselezett és nem jött be. Ezzel kapcsolatban Villa nem mérges az ifjú játékosra. "Pedro játszott a szélen és jól is játszott. Mindannyian jó munkát végeztünk. Soha a történelem során ilyen messzire még nem mentünk és megérdemlünk mindent, amit elértünk"- folytatta Villa, aki eddig öt gólnál jár a tornán és jó esélye van elhódítani a gólkirályi címet.

David Villa eddig 5 gólos

p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat