archívum
Mehet
Balotelli lehet az olaszok jövője

Mario Balotelli az Inter ifjú támadója lehet az olasz labdarúgás jövője. Legalább is Marcello Lippi, a Squadra Azzurra szövetségi kapitánya ebben hisz. A mester már nagyjából megálmodta azt a keretet, amelyet a 2010-es dél-afrikai világbajnokságron kíván szerepeltetni, de egyelőre a 19 éves támadó nem került be. Talán ennek az is oka, hogy Balotelli meglehetősen forrófejű, öntörvényű játékos, amely egyelőre nem illik bele a főleg rutinos higgadt olasz keretbe.
De kétség kívül a jövő egyik nagy olasz támadója lehet, ha van valaki, aki úgymond rövid pórázon tartja. "Remélem Balotelli jól fog szerepelni az U-21-es válogatottban szerdán, mert nem lesz könnyű ellenfél Magyarország"- nyilatkozta Lippi az ifjú támadóról. Szerdán ugyanis Balotelli is pályára lép az Egervári Sándor vezette magyar U-21-es nemzeti csapat ellen az Eb selejtezőn Olaszországban. "Az Internél nagyon sokat dolgoznak ezen a fiatal játékoson és ez nagyon fontos időszak a számára, hogy meghatározó alakja legyen a jövő Interének és Olaszországnak". A 19 éves csatár eddig 53 olasz bajnoki mérkőzésen 18 találatot jegyez.
Az olasz szövetségi kapitány Balotelli mellett a Juventus támadójáról, Amauriról is beszélt, aki szerdán kapja meg olasz útlevelét. Lippi elmondta, hogy abban az esetben hajlandó számolni Amaurival, ha már megkapta az olasz állampolgárságot. Az olasz válogatott szerdán játszik felkészülési mérkőzést Kamerun ellen.

Balotelli hétvégén egyenlített az Udinese ellen

Amauri (11) hamarosan megkapja az olasz állampolgárságot
Az olasz szövetségi kapitány Balotelli mellett a Juventus támadójáról, Amauriról is beszélt, aki szerdán kapja meg olasz útlevelét. Lippi elmondta, hogy abban az esetben hajlandó számolni Amaurival, ha már megkapta az olasz állampolgárságot. Az olasz válogatott szerdán játszik felkészülési mérkőzést Kamerun ellen.
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat