archívum
Mehet
Drogba sokat vár az új edzőtől

Furcsa kapcsolatba került Guus Hiddink és az elefántcsontparti válogatott. Vasárnap ugyanis az eddigi szövetségi kapitányt, Vahid Halihodzicot eltávolították posztjáról. Elefántcsontpart közben barátságos mérkőzésen 2-0-ra kikapott Dél-Koreától. Jelen állás szerint úgy fest a dolog, hogy Guus Hiddink, aki szerződése alapján július végéig az orosz válogatottat irányítja, a 2010-es Dél-afrikai világbajnokság idejére Elefántcsontpart kispadjára ülhet le.
Ez azért válik lehetségessé, mert a szbornaja nem jutott tovább a selejtezők küzdelmei során, az afrikai csapat viszont részvevő, de nincs szövetségi kapitány, aki esetleg eredményeket érhet el a nyári világbajnokságon. Most úgy tűnik, hogy Guus Hiddink foja irányítani az elefántokat, azután pedig elfoglalja helyét a tökök válogatott élén. Didier Drogba, az elefántcsontparti sztár sokat remél az új trénertől. A Chelsea gólvágója elmondta, hogy nagyon sok történet kering a jelenlegi helyzettel kapcsolatban.
"Remélem a menedzser segít nekünk fejlődni és segít jobban játszani a jelenleginél. Az eredmény nem jó, de ez kifejezetten a tréningek miatt volt. Nem volt menedzser és a legtöbb játékos nem mutatott vágyat"- utalt Didier Drogba, a válogatott csapatkapitánya a Dél-Korea elleni 2-0-ás vereségre. Amennyiben Guus Hiddink átveszi Drogbáék irányítását, úgy ismét együtt dolgozhat egykori tanítványával, akivel a Chelseanél eltöltött fél év alatt munkálkodott. Drogba szereti és tiszteli Hiddinket, mint embert és mint menedzsert. Oroszország egyébként a holland mester irányításával szerda este 1-1-es döntetlent játszott Magyarországgal barátságos mérkőzésen.

Drogba (sárgában) pazar szabadrúgásokra képes

Hiddink irányíthatja Elefántcsontpartot a világbajnokságon
"Remélem a menedzser segít nekünk fejlődni és segít jobban játszani a jelenleginél. Az eredmény nem jó, de ez kifejezetten a tréningek miatt volt. Nem volt menedzser és a legtöbb játékos nem mutatott vágyat"- utalt Didier Drogba, a válogatott csapatkapitánya a Dél-Korea elleni 2-0-ás vereségre. Amennyiben Guus Hiddink átveszi Drogbáék irányítását, úgy ismét együtt dolgozhat egykori tanítványával, akivel a Chelseanél eltöltött fél év alatt munkálkodott. Drogba szereti és tiszteli Hiddinket, mint embert és mint menedzsert. Oroszország egyébként a holland mester irányításával szerda este 1-1-es döntetlent játszott Magyarországgal barátságos mérkőzésen.
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat