archívum
Mehet
Gerrard duplájával Anglia fordított Magyarország ellen

Kaptak hideget és meleget is az angolok a mérkőzés előtt, viszont nekünk a jó eredmény elérésével kellett foglalkozni. Az első félidő el is ment komolyabb helyzetek nélkül, szerencsére Fabio Capello fiai nem nagyon dolgoztatták meg Király Gábort. A kezdeti fellángolás az idő múlásával alább hagyott, így a nekünk is több lehetőségünk volt eljutni Hart kapujáig. A második félidőben a szürkén játszó
Dzsudzsák helyett Koman Vladimir állt be, aminek később jelentőssége is lett. Gera a 62. percben remekül hagyta faképnél védőjét és a bal oldalon felzárkózó Komannak készítette le a labdát. A fiatal középpályás éépen, hogy befelé tudta kotorni a labdát, és Jagielka szerencsétlen megmozdulása után a kapu irányába vette útját a labda, Dawson repült utána és egy pillanatra úgy tűnt, hogy nem volt bennt, de a játékvezető megadta. El lehet rajta vitázni, de gól az, amit a bíró annak itél. Végülis jagielka öngóljának könyvelték el.
Sokáig viszont nem örülhettünk, hiszen hét perccel később egy lepattanó labdát Steven Gerrard, az angolok csapatkapitánya elementális erővel bombázta 25 méterről a magyar kapuba. Király Gábornak esélye sem volt. Meg is fogott minket a gól, mivel a 73. percben Gerrard szlalomozott el a magyar védők között és spiccel megszerezte az angolok második gólját is. Egyenlíteni már nem tudtunk, Bobby Zamora viszont majdnem megszerezte az utols percekben a harmadik gólt. Így viszont, amíg Wayne Rooney lecserélését hurrogás kisérte, Steven Gerrard lett a Wembley hőse ma este, aki visszanyerte Anglia elveszett becsületét.

Talán túl ment a gólvonalon a labda

Gerrard lett a meccs hőse

p.sz.
További Sporthírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat