
archívum
Mehet
Kaká örülne Mourinhonak

José Mourinho maga nyilatkozta, hogy a Real Madrid edzője lesz. Ez persze rögtön megmozgatta a szálakat hispán földön. Sokan úgy gondolják, hogy egy Mourinho féle személyiség kell a kispadra Manuel Pellegrni helyett. Ezen nincs mit csodálkozni. A spanyol alakulat több, mint 200 millió eurót költött tavaly nyáron játékosok vásárlására, azért, hogy sikeres idényük legyen. Ám se BL trófea, se Spanyol-kupa, ráadásul a bajnoki pontvadászatban is a Barca mögött vannak egy ponttal. És ha most hétvégén az utolsó fordulóban valami csoda nem történik, ott is maradnak. Kaká, aki az egyik legnagyobb igazolás volt, úgy gondolja, hogy Mourinho irányításával sok minden megváltozna.
"Mourinho egy remek edző. Megnyert mindent, ahol már volt." A brazil válogatott középpályásnak nincs semmi baja a jelenlegi trénerrel, de az idei év nem sikerült túl jól. Egy Real Madrid szintű csapatnál pedig könnyen hullanak a fejek, ha nem jönnek a trófeák. "Remek munkát végzett, de ez egy olyan klub, amely eldönti, hogy marad, vagy megy. Számomra ez egy nagyon nehéz szezon volt sok fizikális problémával. Nem voltam képes felvenni azt a versenyt, amit szerettem volna"- mondta Kaká, aki bármely csapatban játszon is, ha neki nem megy, az meglátszik mindenki teljesítményén.

Mourinho ünnepli a Barca elleni továbbjutást
"Mourinho egy remek edző. Megnyert mindent, ahol már volt." A brazil válogatott középpályásnak nincs semmi baja a jelenlegi trénerrel, de az idei év nem sikerült túl jól. Egy Real Madrid szintű csapatnál pedig könnyen hullanak a fejek, ha nem jönnek a trófeák. "Remek munkát végzett, de ez egy olyan klub, amely eldönti, hogy marad, vagy megy. Számomra ez egy nagyon nehéz szezon volt sok fizikális problémával. Nem voltam képes felvenni azt a versenyt, amit szerettem volna"- mondta Kaká, aki bármely csapatban játszon is, ha neki nem megy, az meglátszik mindenki teljesítményén.
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










