archívum
Mehet
Pato készen áll a BL-re, de a Roma elleni derbit kihagyja

Hétvégén a Serie A 27.fordulójában a harmadik AS Roma hazai pályán fogadja az őt három ponttal megelőző Milan csapatát. A hírek szerint a rossonerik támadója, Alex Pato a derbin nem fog pályára lépni. Ennek az az oka, hogy a fiatal brazil az elmúlt fordulóban az Atalanta ellen hazai pályán megnyert 3-1-es mérkőzésen megsérült. Pato két gólt is szerzett, majd a második félidőben csombjához kapott.
De a tegnapi npot már edzéssel töltötte a Milanelloban a csapat többi tagjával. Bár úgy néz ki a támadó alkalmas lehet a játékra, Leonardo, a Milan trénere a Roma elleni derbin még nemkívánja bevetni, hogy teljes erőbedobással tudjon harcba szállni a Manchester United ellen jövőhét szerdán. A milánói piros-feketék a Unitedtől 3-2-es vereséget szenvedtek a San Siroban, így néznek az Old Traffordon rendeendő visszavágó elé.
Hír a Roma oldaláról, hogy a csapat brazil átvédje, Juan bejelentette, hogy 2013-ig sóló zerződését szeretné kitölteni, azután visszatér hazájába és ott folytatja karrierjét. "2013-ig szóló kontraktusom van a Romaval és a célom, hogy ezt kitöltsem. Mindenki tudja, hogy az én szeretett klubom a Flamengo ezért biztosan ez lesz az első választásom, amikor visszatérek Brazíliába"- nyilatkozott Juan a jövőjével kapcsolatban. Arról is beszámolt a 31 éves védő, hogy az edzőváltás mindenképp jót tett a csapatnak, de a korábi trénert Luciano Spallettit továbbra is a legjobb edzők egyikének tartja. Az idény elején a Roma meglehetősen hiányos kerettel indult neki a bajnokságnak Claudio Ranieri irányításával, de szép lassan egésszé válik a csapat. Sokat fog számítani a hétvégi Milan elleni rangadó, amelyről Totti, a farkasok csapatkapitánya biztosan hiányzik, de Luca Toni felépült.

Leonardo pihenteti Patot hétvégén

Totti nem játszik a Milan elleni rangadón

Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat