
archívum
Mehet
Felipe Melo hétvégén volt csapata ellen játszik

Nagy mérkőzés elé néz az olasz bajnokság küzdelmeben a Juventus és Felipe Melo is. A brazil válogatott játékos ugyanis attól a Fiorentinatól távozott nyáron a torinói zebrákhoz, amellyel most hétvégén összecsapnak. Melo bízik abban, hogy sikerül legyőzni a firenzei alakulatot az Artemio Franchi-stadionban. A brazil középpályás elmondta, hogy jól érezte magát Firenzében, jó együtt dolgozni Zaccheronival, mert sokat fejlődött.
"Eltekintve a Palermo elleni kiütéses vereségtől, el kell kezdjünk nyerni. Nehéz mérkőzésre számítunk a Fiorentina ellen. Taktikailag nagyon jó csapatot alkotnak, de ez egy játék, amelyet meg kell nyerni, mert mi vagyunk a Juventus és a Juventusnak mindig győzni kell. Firenze egy város, amelyre mindig emlékezni fogok és a szívembe zárok. Firenze mindent megadott nekem"- nyilatkozta a Juventus brazil középpályása, Felipe Melo. A Juventusra bizony ráférne a győzelem, hiszen ebben a szezonban nagyon halvány teljesítményt nyújtanak a torinóiak.
Kiestek a Bajnokok Ligája csoportköréből, egymást követték a kudarcok és amikor végre két győzelmet fel tudtak mutatni egymás után, jött a Palermo és kettőt vágott a Juve kapujába. Zaccheroni csapata ezzel a vereséggel a tabella ötödik helyén áll, mivel a Palermo beelőzte őket két ponttal. A Fiorentina, amely érdekelt még a Bajnokok Ligájában, csak a tizedik helyen áll, hat pontra lemaradva az Európa Liga küzdelmeket jelentő hatodik helyezéstől. A hétvége sztármérkőzése az olasz bajnokságban a Roma - Milan mérkőzés lesz.

Melo a Juve középpályása Gatussoval beszélik meg anézeteltérést
"Eltekintve a Palermo elleni kiütéses vereségtől, el kell kezdjünk nyerni. Nehéz mérkőzésre számítunk a Fiorentina ellen. Taktikailag nagyon jó csapatot alkotnak, de ez egy játék, amelyet meg kell nyerni, mert mi vagyunk a Juventus és a Juventusnak mindig győzni kell. Firenze egy város, amelyre mindig emlékezni fogok és a szívembe zárok. Firenze mindent megadott nekem"- nyilatkozta a Juventus brazil középpályása, Felipe Melo. A Juventusra bizony ráférne a győzelem, hiszen ebben a szezonban nagyon halvány teljesítményt nyújtanak a torinóiak.

A Juventus 2-0-ás vereséget szenvedett a Palermotól
Kiestek a Bajnokok Ligája csoportköréből, egymást követték a kudarcok és amikor végre két győzelmet fel tudtak mutatni egymás után, jött a Palermo és kettőt vágott a Juve kapujába. Zaccheroni csapata ezzel a vereséggel a tabella ötödik helyén áll, mivel a Palermo beelőzte őket két ponttal. A Fiorentina, amely érdekelt még a Bajnokok Ligájában, csak a tizedik helyen áll, hat pontra lemaradva az Európa Liga küzdelmeket jelentő hatodik helyezéstől. A hétvége sztármérkőzése az olasz bajnokságban a Roma - Milan mérkőzés lesz.
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










