archívum
Mehet
Átigazolások: Anglia

Az átigazolási piacon egyetlen egy klub sem költött el több pénzt, mint a Manchester City, amelynek csapata nagyon sok sztár névvel bővülhetett a nyár folyamán, mint például David Silva, Mario Balotelli, Yaya Touré, Alexander Kolarov, Jerome Boateng és James Milner. A City riválisa, a Manchester United, akik a VB sztárja, Javier Hernandez mellett szert tettek még Chris Smallingra és Bebé-re, túlságosan nem rengették meg a transzfervilágot.
A címvédő Chelsea leigazolta Ramirest, Yossi Benayount, a távozok között pedig olyan neveket találhatunk, mint például Joe Cole, Michael Ballack, Deco, Belletti, és Ricardo Carvalho, aki José Mourinho után ment a Real Madridba. Az Arsenal edzője, Arsene Wenger főleg Chamakh-al és Laurent Koscielnyvel erősítette csapatát, akiket a Ligue 1-ből szerzett, de Sebastien Squillacit sem szabad elfelejtenünk az érkezők közül. Viszont az Arsenal edzője eladta Eduardot a Shakhtar Donetsknek.
A Liverpool ugyan anyagi problémákkal küdzködött, a jó trnaszferpolitikának köszönhetően ők sem maradt ki a halászatból, így talán Javier Mascherano távozását nem követi túl nagy kétségbeesés, hiszen megvásárolták többek között Christian Poulsent, Raul Meirelest és Paul Konchesky.
A Tottenham Hotspur még mindig várja Rafael van der Vaart késői átigazolásának az eredményét, de ettől függetlenül sikerült kiegészíteniük a csapatot olyan nevekkel, mint Pletikosa, William Gallas. Mindezen csapatok mellett a Birmingham későn de jól kapcsolt, hiszen megszerezték Nicola Zigic-et, Aliaksandr Hleb-et, Martin Jiranekkel egyetemben.
Top 5 legtöbbet költő csapat (fontban):
1. Manchester City 130,9 millió
2. Chelsea 34,2 millió
3. Liverpool 26,7 millió
4. Manchester United 24,1 millió
5. Arsenal 20,7 millió
Top 5 átigazolás (fontban):
1. Yaya Touré 27 millió (Manchester City)
2. Mario Balotelli 26,5 millió (Manchester City)
3. David Silva 25,8 millió (Manchester City)
4. Aleksandar Koralov 20,4 millió (Manchester City)
5. James Milner 19,8 millió (Manchester City)
Ramires 19,8 millió (Chelsea)
Balotelli átigazolása sokáig húzódott

Deco a Chelsea-t hagyta el a nyáron

További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat