
archívum
Mehet
Motta a videót használja bizonyítéknak

Motta kiállítása
A 28. perctől kezdve emberhátrányban játszott az Inter tegnap este a Barcelona otthonában. Történetesen De Bleeckere játékvezető piros lapot mutatott fel Thiago Mottanak, amiért Sergio Busquets nyakához csapott egy szabad labdáért folyó küzdelem során. Hogy megérdemelte-e a piros lapot azt mindenki döntse el magában, viszont nagy színészi teljesítmény volt Buquetstől. "Ez igazságtalanság volt. Amikor elhagytam a pályát, láttam a visszajátszáson, hogy ellenfelem a földön fekve kiles, hogy a bíró a közelben van-e"- mondta Motta.

Mourinho csak mosolyogni tudott, Sergio
pedig ott les ki a játékvezetőre
pedig ott les ki a játékvezetőre
A kiallítás azt jelenti, hogy Motta nem játszhat a Bajnokok Ligája döntőjében a Bayern München ellen. "Ez a döntő volt az álmom, ezért nagyon remélem, hogy a videó elég egyértelmű bizonyíték. Talán a játékvezető nem látta, de valaki más biztosan. Ez egyszerűen nem becsületes a Barcelonától. Természetesen láttam a visszajátszást a gólról is, amely úgy tűnt, hogy les, bár elismerem, hogy sokkal nehezebb észrevenni." Motta elmondta, hogy a csapat ki van éhezve a sikerre és reméli, hogy a május 22-i madridi döntőre sok szurkoló elkiséri majd a csapatot.
p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










