archívum
Mehet
Nagy a felelősség a bírókon

Nigel de Jong örülhetett, hogy nem küldte zuhanyozni Howard Webb, ugyanis olyan karate rúgással szállt bele Xabi Alonsoba, a spanyolok középpályásába, hogy az még Jackie Chan is megirigyelné. Ez az egyike volt azoknak a cselekvéseknek, amik miatt több féle gúnyelnevezést is kaptak a hollandok, mint például a "Piszkos Hollandok". De Jong viszont megvédte a bírót, szerinte nem volt semmi gond a játékvezetéssel, de hozzá tette, hogy nagyon sok múlott a FIFA hozzállásán is, mivel szerinte túl nagy felelősség hárul rájuk.
Azért mi is tegyük hozzá, hogy ha Howard Webb következetes és már a mérkőzés elején megfogja a játékosokat, akkor talán futballt is láthattunk volna mészárlás helyett. "Manapság nagy a nyomás a bírókon. Túl sok szabályt hoz a FIFA velük kapcsolatban, amivel meg mondják mit csináljanak. Sokkal könyebb lenne, ha jobban tudnának koncentrálni a mérkőzésre. Lehet hogy túl régi módi vagyok, de amikor megnézzük, hogy milyen volt a foci régen, sokkal nagyobb hibákat is láthatunk, amiket akkor senki sem fújt le."
"Ez a játék része. Most pedig a FIFA kiadta ezeket a szabályokat és így már nem izgalmas a meccs a játékosok szempontjából. Hagyjuk, hogy a foci, az foci maradjon." De nem kerülhetjük meg a következő dolgot sem. A mostani világbajnokságon elkövetett súlyos bírói hibák rámutattak arra a tényre, hogy mindenképpen technikai segítségre van szükségük a sporttársaknak.

Xabi Alonsot úgy mellbe rúgta de Jong,
hogy felkelni is alig bírt

Hiába reklamáltak a spanyolok, de Jong megúszta
"Ez a játék része. Most pedig a FIFA kiadta ezeket a szabályokat és így már nem izgalmas a meccs a játékosok szempontjából. Hagyjuk, hogy a foci, az foci maradjon." De nem kerülhetjük meg a következő dolgot sem. A mostani világbajnokságon elkövetett súlyos bírói hibák rámutattak arra a tényre, hogy mindenképpen technikai segítségre van szükségük a sporttársaknak.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat